|
„Nagyon jól van megfogalmazva ez az indoklás.”
|
“Megkaptuk a többletköltségekre a pénzt, küldd a teljesítési igazolást”
|
“Ha a Forkid fogalmazza meg a Megrendelőnek a levéltervezetet, akkor azt nyugodt szívvel továbbküldhetem”
|
Hogy kerültünk el a 1,5 millió € kötbért?

Jelentős magyar kivitelező azzal fordult hozzánk, hogy a kivitelezés alatt álló irodaházon jelentős veszteségei lesznek. Mit lehetne tenni?
A munkahelyen az mondta az építésvezető, hogy a szerkezet építő késett 3 hónapot, és ami a befejező munkákra vállaltak, azt nem lehet teljesíteni. A 1,5 m€ kötbér elkerülhetetlen. A vállalkozótól csak néhány ember tudott németül, így alig tudták mi is van a német nyelvű – valóban inkorrekt – szerződésben.
Két hét vizsgálódás után letettünk egy stratégiai tervet, amit elfogadtak.Végülis egyetlen követelést dolgoztunk ki. Minden ütemtervet, minden betonszállítót, minden tervszállítást és naplóbejegyzést, napra, falanként és gerendánkét. Olyan erős érvrendszert raktunk össze, hogy bepereltük a Megrendelőt a munka befejezése előtt. (Ez bizony kockázatos lépés volt.)
A záróalkun a kötbér kérdése fel sem merült, a munka – mindenki megelégedésére – jó egyezséggel zárult.
Tapasztalt építésvezető barátomat megkérdeztem a munkakezdés idején, hogy olvasta-e szerződést.

– Azt válaszolta: Igen.
– És mikor olvastad?
– Tegnap.
– Egy nap alatt elolvastad az egészet?
– Miért? Csak két oldal az egész! Sok kiváló kivitelező mérnök nem szeret szerződéssel bíbelődni, az nem a „szakma”.
A mai világban azonban eredményesen dolgozni, úgy hogy a végtermék időben, minőségben és gazdaságilag is jó legyen, nem megy anélkül, hogy a fennmaradó pár száz, esetenként pár ezer oldalt nem olvassa el valaki – aki megnyomja a csengőt, ha kockázat van, majd meglépi azt ami a későbbiekben egy vita/per elkerülését vagy azok sikeres kezelését jelentheti.
Munkáink
Munkáink többnyire a fővállalkozó/konzorcium által elnyert beruházásokon végzett szolgáltatásokban szerepel, ugyanakkor egyre többször keresnek meg bennünket magánberuházások során felmerült igények teljesítése céljából.
A beruházások, melyekben részt veszünk nagyságát tekintve a néhány 100 m huf projektértéktől a több milliárd huf értékig terjednek:
- Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep tervezési, kivitelezési feladatai – szerződés menedzser és claim szakértő
- Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep, Csatlakozó út építése – szerződés menedzser és claim szakértő
- River Park irodaház generál-kivitelezési munkái, szerződés-menedzseri feladatok
- Pécs, Kossuth tér térszín alatti mélyparkoló építési munkái
- Dunai lehajtó rámpa RiverRide részére, építési munkák műszaki ellenőrzés
- Budapesti 4. sz. metróvonal, állomások belső beépítése – szerződés menedzser és claim szakértő
- Budapesti 4. sz. metróvonal – Alagúti és Járműtelepi vágányok – szerződés menedzser és claim szakértő
- Margit híd felújításának teljes körű beruházói, lebonyolítói, műszaki ellenőri feladatai
- Budapest 4. sz. metróvonal, Járműtelep építése – szerződés menedzser és claim szakértő
- Győr, Széchenyi István Egyetem laboratórium épület átalakítása – Építész és mélyépítő műszaki ellenőrzés
- Villány elkerülő út kivitelezése – szerződés menedzser és claim szakértő
- Záhony térség belső közúti infrastruktúrájának az ipari, logisztikai fejlesztése II. ütem – menedzser és claim szakértő
- Hajdúböszörmény III. ütem és Bodaszőlő II. ütem szennyvízcsatornázása – szerződés menedzser tanácsadó
- Nyíregyháza térsége – csatornahálózati fejlesztés FIDIC piros könyv szerint – szerződés tanácsadó, claim szakértő
- Árvízvédelmi fővédvonal fejlesztése a Hármas-Körös folyó jobb part, Körös-zug – FIDIC Piros könyv alapján
- Tisza-tó belső áramlási rendszereinek fejlesztése és a partvonalak rögzítése a FIDIC Piros könyv alapján
- Árvízvédelmi fővédvonal fejlesztése, Szolnok város térségi fejlesztése a jobb parti árvízvédelmi szakaszon
- Dávod Község szennyvízelvezetési és tisztítási projekt – szakvélemény készítése
- Budapest 4-es számú metróvonal – Baross tér felszíni rendezése, szerződés menedzser és követelés szakértő
- Beregi komplex árapasztási és ártér-revitalizációs fejlesztés, – szerződés menedzser és claim szakértő
- Komárom, Almásfűzitő árvízvédelmi öblözet árvízvédelmi biztonságának javítása – tanácsadó és claim szakértő
- Marcal jobb parti árvízvédelmi részöblözet árvízvédelmi biztonságának javítása -tanácsadó és claim szakértő
- M85 Győr-Enese 0+000-6+800 autópálya szakasz; kockázatkezelési, szerződés menedzseri, claim szakértői, tanácsadói feladatok
- M86 gyorsforgalmi út Szeleste – Csorna szakasz I. ütem Szeleste-Hegyfalu szakasz – kockázatkezelési, szerződés menedzseri, claim szakértői, valamint tanácsadói feladatok
- 86. és 76. sz. főutak Nádasd-Hegyhátsál-Katafa közös elkerülő szakasz 44+010-50+000 szakasz – kockázatkezelési, szerződés menedzseri, claim szakértői, valamint tanácsadói feladatok
- 21. sz. főút 17+000-21+520 szakasz (Nógrád megye) négynyomúsítása – régészeti munkák idővesztesége miatt Változtatási Kérelmek kidolgozása
- 21. sz. főút 9+750-15+050 szakasz (Heves megye) négynyomúsítása – régészeti munkák idővesztesége miatt Változtatási Kérelmek kidolgozása
- Lepsény-Szántód-Kőröshegy vasúti vonalszakasz, vasúti pálya munkák tervezése és megvalósítása – tanácsadás
- Békéscsaba vasútállomás és vasúti pálya munkák tervezése és megvalósítása – tanácsadás
- Budapesti 4-es metórvonal, a Fővám téri állomás – szakvélemény készítése
- Szeged belvárosi árvízvédelmi rendszer fejlesztése – műszaki átadás-átvétel sikeres biztosítása
- 31. sz. főút Heves megyei szakasz 115 kN tengelyterhelésre történő megerősítése – claim szakértői feladatok
- Budapest VI. kerület Nyugati tér, Skála Metró előtti köztér megújítása – claim szakértői, tanácsadói feladatok
- Mura Árvízvédelmi szakasz fejlesztése FIDIC piros könyv szerint – tanácsadás, Követelés szakértői feladatok
- Dél-Békési Ivóvízminőség-javító Projekt- tanácsadói tevékenység
Együttműködő partnereink
- Magyar Mérnöki Kamara
- Tanácsadó Mérnökök Szövetség
- Teljesítésigazoló Szakértői Szerv
- Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége
- CMS Ügyvédi Iroda
- Magyar Alagútépítő Egyesület





















